Ebben a cikkben minden olyan lehetőséget számba fogunk venni, ami kapcsolatban áll a kontaktlencsével és az allergiával. Az allergia kontaktlencse-problémát okozhat, viszont a kontaktlencse is okozhat allergiát.

A lencse – mint tudjuk – sokkal kényelmesebb, mint a szemüveg, azonban vannak olyan emberek, akiknél az általános problémákon kívül még allergiás reakciót is kiválthat. A kontaktlencse viselése nagy felelősség, hiszen azt is megfogadja magának az illető, hogy egy jól sikerült este után is tiszta kézzel, szakszerűen veszi ki és tárolja, nem alszik el olyan lencsében, amiben nem szabad stb. Akinek már valamilyen okból kifolyólag mégis sikerült elaludni kontaktlencsében, az megtapasztalhatta a szemszárazságot, ami olyan érzés, mintha lenne valami a lencsénk alatt a szemünkben (például egy homokszem). Ezáltal fényre, nyomásra érzékeny lehet szemünk és nem túl meglepő módon kellemetlenül éghet is. Ezeket a tüneteket általában szemcseppel, műkönnyel szoktuk orvosolni, azonban ez nem jelenti azt, hogy a problémák ezután nem fognak visszatérni.

A kontaktlencse-allergia önmagában azt jelenti, hogy a szem nem tudja elviselni az idegen anyagot a szemben. Ezt az intoleranciát a szem különböző panaszok kíséretében jelzi:

  • kényelmetlennek érezzük a lencsét
  • fájdalmat érzünk a viselése közben
  • esetleg konkrét sérüléseket is okozhat szem felszínén.

Ez nem feltétlenül jelentkezik azonnal, hanem később is kialakulhat, ha nem tartjuk be a higiénés előírásokat lencsék használatával és tárolásával kapcsolatban.

A másik hasonló jellegű probléma azoknál az embereknél szokott jelentkezni, akik allergiásak valamire és kontaktlencsét hordanak. Az allergiaszezon sajnos nem csak tavasszal és nyáron van jelen, hanem akár 8-10 hónapig is elhúzódhat egy évben. A csúcsidőszakban sok olyan sorstársunk van, aki bizony visszatér inkább a szemüveg használatához, hiszen a különbözö allergiás tünetek miatt egyszerűen nem tudják elviselni a szemükben a kontaktlencsét, kényelmetlenné válik.

Az alábbiakban a kontaktlencse szakemberek és tapasztalt lencseviselők által ajánlott néhány stratégiáról olvashatsz:

• Használj naponta eldobható lencséket

• Korlátozd a viselési időt

• Állítsd be a saját allergia szezonos lencse viselési ütemtervedet azzal, hogy a lencséket csak alkalmanként hordod, például sportoláskor, vagy baráti és családi eseményeken

•Ha napi viselésű, 2 vagy 4 hetes csereidejű kontaktlencsét használsz, akkor beszélj egy kontaktlencse szakemberrel arról, hogy melyik lencseápolási megoldás lehet a legjobb számodra

• Használj szemcseppet a szakember által előírt módon

Összefoglalva tehát, az allergiaszezonban is lehet hordani a kontaktlencsét, csak kicsit nagyobb odafigyelést igényel a használata, hogy elkerüljük az esetleges kellemetlenségeket.
Látogass el weboldalunkra és válogass napi kontaktlencséink közül az allergiás időszakra!